Nem kell ecsetelnem, hogy mit vesztettünk. MI. A szurkolók (ti.: a Nemzet), a válogatott játékosostól, Szövetségestől, és a kapitány. Így, egy szóval: MAGYAROK. Mi buktunk. Így együtt egy álmot, Az Álmot, hogy van BENNÜNK annyi, hogy... De egyelőre nincs. Nincs, mert a.. izé, a.. szövetség meg a méltán világhíres, legendásan nagy Hertha BSC ebben állapodtak meg. Nincs itt semmi hézag, kisbarátaim, ez volt a megállapodás, "benne volt a pakliban", a rosszabbik forgatókönyv zajlott le. (A magyar futballistanyelv leleményessége valóban legendásan hatékony.) 

Most elbukott az ÁLOM, mi szerint ugyan a magyar futball továbbra is meddő, egy messzire, termő talajba hullt magja kiserkent, felnőtt és beérett és ennek gyümölcsét most a Nemzet asztalán mindenki megízlelheti. A gyümölcsöt bemutatták, körbehordozták. Az emberek a szájukban, lelkükben érezték a magyar siker zamatát. Ekkor azonban bejött egy láthatatlan hírnök, és elmesélte az embereknek, hogy van egy nagy úr, messzeföldön, a fa gazdája, akinek a szakmai, jogi tanácsadó testülete azt javasolta, ne adjon gyümölcsöt a furcsa, nyáladzó embereknek.

Az emberek hazamentek, az íz a lelkükben lassan túlérett, megerjedt és lassan rohadni kezd. A kapitány tudja, hogy lehetett volna. Kín lehet. Egykori társai, a játékosok szája is megkeseredett, mert az álom az övék is volt: Magyar Siker.

A szövetség, a magyar szövetség szerencsére tudta, hogy mivel kárpótoljon. Kaptunk egy igen csúnya németet a mi gyönyörű Álomkapitányunk helyett. Az álom elillant.